A korai csatornarendszerek és a csatornázás története hosszú és gazdag múltra tekint vissza az emberiség történetében. Az ember már az ókortól kezdve igyekezett megoldást találni a vízelvezetés és a vízellátás kihívásaira. Az ókori civilizációk, például az egyiptomiak és a mezopotámiaiak, már kifinomult csatornarendszereket alkalmaztak a mezőgazdasági termelés és a városi vízellátás céljából. Az ókori Rómában is jelentős fejlesztések történtek a csatornázás terén. A Római Birodalom építőmérnökei és vízművezetői hatalmas mennyiségű vizet vezettek be a városokba, és kifinomult csatornarendszereket alakítottak ki a vízszállítás és a szennyvízelvezetés céljából.
A középkorban és a kora újkorban a csatornázás fejlődése lassabb volt, de továbbra is léteztek csatornák, amelyek a városokat és a mezőgazdasági területeket szolgálták. A csatornázás terén az igazi forradalom a 19. században történt, különösen az ipari forradalom idején. Az ipari forradalommal együtt járó városiasodás és iparosodás új kihívások elé állította a városi infrastruktúrát és a vízellátási rendszereket. Az új technológiák, például a vasköpenyes csövek és a szennyvíztisztító létesítmények lehetővé tették a modern városi csatornázás kialakítását. A 20. században és az azt követő évtizedekben a csatornázás és a vízellátás terén további fejlesztések történtek. A csatornarendszerek kiterjesztése, a szennyvíztisztítás fejlesztése és az ökológiai szempontok figyelembevétele mind fontos tényezők voltak a városi infrastruktúra fejlődésében.
Ma a csatornázás és a vízellátás modern rendszerei elengedhetetlenek a városok és a vidéki területek fenntartható fejlődéséhez és jólétéhez. A környezetvédelem és az ökológiai fenntarthatóság egyre fontosabb szempontokká válnak a csatornázási projektek tervezése és végrehajtása során.
Milyen anyagokból készültek a csatornahálózatok?
A csatornarendszerek építéséhez különböző anyagokat használtak és használnak, attól függően, hogy a helyi körülmények, az elvárt élettartam és az elérhető technológia milyen lehetőségeket kínál. Az ókori időkben és középkorban sok csatorna kőből készült. Az égetett tégla egy másik hagyományos építőanyag, amelyet sok csatornaépítési projektben használtak. A tégla könnyen formálható, és a megfelelően sütött tégla tartós és vízálló lehet.
A modern csatornák építéséhez gyakran használnak betont. A beton könnyen formálható és önthető, ami lehetővé teszi a különböző formák és méretek létrehozását. Emellett a megfelelően kiválasztott beton keverékek vízállóak lehetnek és ellenállnak a korróziónak. A beton lefolyórendszer, szintén egy hosszú élettartamú megoldás. A későbbi korokba már a nagyobb csatornákat acélból készítenek, különösen olyan területeken, ahol nagyobb mechanikai igénybevételnek vagy terhelésnek vannak kitéve, például utak alatt.
Az öntöttvasból készült csatornahálózatok is rendkívül elterjedtek a XIX. században. Az öntöttvas lefolyórendszerek főleg Angliában, Írországban és Skóciában voltak a legnépszerűbbek. Érdekesség, napjainkban újra elkezdték forgalmazni a tokos rendszerű öntöttvas lefolyórendszereket. Felhasználásuk kültérben és beltérben is javasolt, várható élettartam, akár 100 év is lehet. (Gömbgrafitos, SML rendszerek)
Ezen kívül az eternit csatornahálózatok is rendkívül népszerűek lettek, mivel az eternit csövek is rendkívül hosszú élettartamúak. Az eternit lefolyó, azbeszt és cement keverékéből áll. Öntéssel és préseléssel készül.
Napjainkra a műanyagcsövek egyre népszerűbbé váltak a lefolyórendszerek és csatornák építésében. Például polietilén vagy PVC csövek gyakran használatosak. Egyedi és ipari szinten is szinte egyeduralkodóvá váltak a KG PVC csatorna hálózatok.
A lefolyórendszerekkel szemben támasztott követelmények.
Könnyű súly, egyszerű szerelhetőség, idomok és elemek sokrétűsége, időtállóság, hőtűrő képesség, sav, lúg és vegyszerállóság, terhelhetőség, minimális karbantartási igény.
Napjaink legnépszerűbb csatorna cső fajtái
KG PVC lefolyórendszer
Polipropilén lefolyórendszer
HDPE lefolyórendszere
Többrétegű, hang csillapított lefolyórendszer
Szakértők megállapítása szerint a napjainkban felhasznált lefolyó anyagoknak, minimum 50 év az élettartama!
A csatorna hálózatok elöregedése a duguláselhárítás szempontjából
Az elöregedett lefolyórendszerek növelheti a dugulások kialakulásának esélyét. A dugulások gyakran olyan helyeken jelentkeznek, ahol az elhasználódás vagy a lerakódások miatt a csatornák keresztmetszete beszűkült. A felületi elöregedés során a csőfalak idővel kopnak, repedeznek, és a cső belső átmérője csökkenhet.
Emellett a lerakódások, például zsír, szappan, haj, ételmaradékok és egyéb anyagok is könnyebben lerakódnak. Ez a lerakódások és szűkülő csövek pedig hajlamosabbá teszik a dugulások kialakulását.
Az elöregedett lefolyórendszer megelőző karbantartása, például rendszeres tisztítása és ellenőrzése, segíthet csökkenteni a dugulások kockázatát. Emellett időnkénti felújítások és csőcserék is szükségesek lehetnek annak érdekében, hogy megőrizzük a lefolyórendszer hatékonyságát és csökkentsük a dugulások gyakoriságát.
