A duguláselhárítás telefonszáma

Dugulás okai

A dugulás okai
A dugulásért legtöbb esetben nem a rosszul felépített rendszer a felelős, hanem sokkal inkább saját magunk, a figyelmetlenségünk. A dugulás okai leginkább tehát az ételmaradékok és a zsírok lejutása a vezetékhálózatba. Fontos viszont tudni, hogy némely olyan dolog is közrejátszik a dugulás kialakulásánál, amiről azt gondolnánk, hogy pont a dugulás megelőzését szolgálja.

Ilyen lehet a mosogatószer is. Ez persze nem is lenne akkora gond, viszont épp ilyenkor szoktak még több nagy koncentrációjú, sűrű folyékony anyagot a lefolyóba önteni, ami viszont a fizikai szennyeződéseket összetapasztja, és ez vezet végül duguláshoz.

A fent említett példa természetesen érvényes a mosogató-, WC- és kádtisztító-szerekre is egyaránt. A gond ott kezdődik, hogy a felhasználási javaslatot legtöbbünk nem is olvassa el, ahol pedig legtöbbször egyértelműen feltünteti a gyártó a felhasználási javaslatot, illetve azon belül a javasolt hígítási arányt. A kozmetikai szerekre úgy, mint a tusfürdők, samponok ugyanez érvényes, hiszen hasonlóan viselkednek az említett mosogatószerhez.

Ezek a szerek a hajjal összeállva bizony dugulás-elhárítással járó kiadásokat okozhatnak a figyelmetlen felhasználók számára. Összességében tehát a dugulás okai a lefolyóba bekerülő ételmaradékok, zsírok, valamint fizikai szennyeződések, melyeket kis odafigyeléssel ki lehet kerülni.

Korosabb ingatlanok kültéri lefolyóvezetéke is el tud dugulni, bármennyire is vigyázunk rá. Az eternitből és betonból készült csatorna csövek tokozásai megrepedezhetnek és csatorna lálózat közelébe ültetett fák gyökerei bele nőhetnek a rendszerbe. Ez egyaránt érintheti a kommunális szennyvíz hálózatokat és a csapadék elvezető rendszereket.

Gyökérbenövés az esővíz elvezető rendszerben.
Gyökérbenövés az esővíz elvezető rendszerben.

Itt már indokolt a csőcsere, ilyen mértékű gyökér benövésnél a csatornacső már nagyon elhasználódott. Amennyiben csatorna szerelésre van szüksége: hívja Budapesti duguláselhárító szakembereinket: Duguláselhárítás Budapest.

5/5 - (3 votes)
A duguláselhárítás telefonszáma